A legtöbb fenyő télen is zöld marad, ám a vörösfenyő egészen másként viselkedik. Októberben élénksárgára színeződik, majd lehullatja valamennyi tűlevelét. Az Alpokban és a Tátrában ilyenkor különösen látványosak az aranyló vörösfenyőerdők. De miért vált meg a lombjától egy olyan fa, amely a legzordabb hegyvidéki teleket is képes átvészelni?
A hegyekben kirándulva október végén szokatlan látvány fogadhat bennünket. A sötétzöld lucfenyők között élénksárga fák világítanak, mintha lombhullató erdő keveredett volna az örökzöldek közé. Közelebbről azonban kiderül, hogy ezek a fák is tűleveleket viselnek, és apró tobozok sorakoznak az ágaikon.
Az európai vörösfenyő (Larix decidua) a fenyőfélék családjába tartozik, mégsem örökzöld. Tavasszal friss, világoszöld tűleveleket hajt, ősszel pedig ugyanúgy megszabadul tőlük, mint a bükk vagy a juhar a leveleitől.
Ez nem betegség és nem is a fa pusztulásának jele. A vörösfenyő számára a lombhullatás a téli túlélés része.
Miért éri meg egy fenyőnek minden évben új lombot növeszteni?
A tűlevelűeket rendszerint az örökzöldekkel azonosítjuk, pedig a kettő nem ugyanazt jelenti. A tűlevél alakjára, az örökzöld megnevezés pedig arra utal, hogy a növény egész évben megtartja élő lombozatának jelentős részét.
A lucfenyő és az erdeifenyő több éven keresztül használja ugyanazokat a tűleveleket. Ez előnyös lehet, mert egy enyhe téli napon, megfelelő körülmények között is képesek fotoszintetizálni, tavasszal pedig nem kell teljesen új lombot fejleszteniük.
A vörösfenyő más utat választott.
Természetes élőhelyei között ott vannak az Alpok magasabban fekvő részei, valamint a Kárpátok egyes hegyvidékei. Ezeken a területeken a tél hosszú lehet, a talaj tartósan átfagyhat, és a növény számára nehézzé válhat a víz felvétele.
Az örökzöld fák ilyenkor is veszíthetnek vizet a tűleveleiken keresztül, miközben a fagyott talajból csak korlátozottan tudják pótolni azt. A vörösfenyő a tűlevelek lehullatásával jelentősen csökkenti ezt a kockázatot.
A módszernek természetesen ára van. Tavasszal minden tűlevelét újra kell növesztenie, ami tápanyagokat és energiát igényel. Cserébe a növekedési időszakban lágy, viszonylag vékony tűlevelekkel dolgozhat, és télen nem kell fenntartania a teljes lombozatát.
Érdemes tehát nem úgy tekinteni rá, mint egy különösen furcsa fenyőre, hanem mint egy olyan fafajra, amely más túlélési stratégiával alkalmazkodott a hegyvidéki környezethez.
A lombhullatásnak még egy látványos következménye van. Ősszel, amikor a fa lebontja a zöld színt adó klorofill jelentős részét, előtűnnek a sárga színanyagok. A vörösfenyő néhány hétre aranysárga lesz, majd a tűlevelek lehullanak, és télire csupaszon maradnak az ágai.
A tűlevelek nem egyenként, hosszú sorban állnak az idősebb hajtásokon. Többségük jellegzetes, puha csomókban nő. Ha kézbe veszünk egy rövid vörösfenyőágat, könnyen felismerhetjük ezeket a kis rozettákat. Tavasszal az új hajtások üde zöld színe, ősszel pedig az aranysárga lomb miatt különösen mutatósak.
Hol találkozhatunk aranyló vörösfenyőkkel?
A közép-európai hegyvidékek ősszel egészen különböző arcukat mutatják. Míg az Alpokban és a Tátrában a vörösfenyők aranysárga tűlevelei teszik különlegessé a tájat, a lengyel Bieszczady-hegységben elsősorban a lombhullató erdők színpompája vonzza a kirándulókat. Erről korábbi cikkünkben, az „Aranyba öltözött a Bieszczady-hegység” című írásban is beszámoltunk.
Az Alpokban október második felében gyakran már messziről felismerhetők a sárguló vörösfenyőkkel tarkított hegyoldalak. A magasabban fekvő erdőkben különösen szép az ellentét a lombhullató vörösfenyők és a sötétzöld örökzöldek között.
A Tátrában is találkozhatunk vörösfenyővel. A természetes hegyvidéki erdőkben a lucfenyőkkel és más fafajokkal együtt fordul elő, miközben egyes telepített állományokban nagyobb számban is megjelenhet. Hogy pontosan mikor aranylik a lombja, az a tengerszint feletti magasságtól, a helyi időjárástól és az adott év őszi lehűlésétől is függ.
Magyarországon is láthatunk vörösfenyőket, bár a magashegységi, természetes vörösfenyőerdők látványáért a környező országokba kell utaznunk. Itthon elsősorban ültetett állományokban, arborétumokban és parkokban találkozhatunk velük.
Éppen ezért egy sárguló vörösfenyő felismeréséhez nem feltétlenül szükséges alpesi túrát tervezni. Érdemes figyelni a környezetünkben álló tűlevelűeket is. Ha egy fenyőszerű fa ősszel egyenletesen aranysárgává válik, ágairól pedig puha tűlevelek hullanak, jó eséllyel vörösfenyőt látunk. A biztos azonosításhoz azonban a rövid hajtásokon növő tűlevélcsomókat és az apró tobozokat is érdemes megvizsgálni.
Van még egy érdekes részlet, amely télen segíthet azonosítani. A vörösfenyő ágairól ugyan lehullanak a tűlevelek, de a kis tobozok egy része sokáig a fán maradhat. Így a csupasz ágakon is jól látszik, hogy nem közönséges lombhullató fával van dolgunk.
A fa egyébként a faiparban is jelentős. Tartós, gyantás fáját régóta használják kültéri szerkezetekhez és építési célokra. A természetes elterjedési területén kívül emiatt is sokfelé telepítették.
Az aranyló vörösfenyők megfigyeléséhez a legjobb időpontot nem lehet minden évben pontos naptári dátumhoz kötni. Magasabban fekvő területeken már korábban beköszönthet az őszi színváltás, míg alacsonyabban később is megmaradhatnak a sárga tűlevelek. Egy erősebb szél vagy korai havazás pedig néhány nap alatt véget vethet a látványos időszaknak.
Aki késő ősszel a Tátrába vagy az Alpokba készül, annak ezért érdemes a kirándulás előtt friss helyi fényképeket és időjárási információkat keresnie. A vörösfenyők színváltása rövid ideig tart, de éppen ettől különleges: néhány hétre egészen más színűvé válhat egy egyébként zöldnek ismert hegyvidéki erdő.
