Az Ír-tenger közepén fekvő Man-sziget egy különleges macskafajtáról is ismert. A manx macskák között akadnak teljesen farkatlanok, másoknak csak apró farokcsonkjuk van, és olyanok is születnek, amelyeknek teljesen normális a farkuk. A szokatlan jelenséghez évszázadok alatt különös legendák kapcsolódtak, a valódi magyarázat azonban a DNS-ükben keresendő.
A macska éppen elsétál előttünk. Kerek fej, zömök test, erős hátsó lábak, a megszokott macskamozgás. Csakhogy valami hiányzik róla: a farka. A Man-szigeten ez a látvány nem számít teljesen szokatlannak. Az Anglia és Írország között fekvő sziget a manx nevű macskafajta őshazája, amelynek legismertebb jellegzetessége a hiányzó vagy megrövidült farok. Hogy miért alakult ez így, arra a sziget lakói sokféle magyarázatot találtak ki.
Az egyik történet szerint a macska utolsóként próbált feljutni Noé bárkájára, de az ajtó rácsukódott a farkára. Egy másik, még különösebb elképzelés szerint a manx a macska és a nyúl kereszteződéséből született. Ehhez az ötlethez valószínűleg hozzájárult, hogy a fajta erős hátsó lábai miatt egyes példányok mozgása szokatlannak tűnhet. Természetesen egyik történetnek sincs biológiai alapja. A manx macska ugyanolyan házimacska, mint a többi, csak egy öröklődő genetikai változat a farkának fejlődését is befolyásolja.
Hogyan terjedhetett el a farkatlanság egy szigeten?
A macskák nem őshonosak a Man-szigeten. Feltehetően hajókkal jutottak oda, bár az első betelepülés pontos idejét nem ismerjük. A ma ismert fajta kialakulásában fontos szerepet játszott a sziget viszonylagos elszigeteltsége. A helyi macskapopulációban megjelent egy genetikai változat, amely miatt egyes állatok rövid farokkal vagy farok nélkül születtek.
Egy nagy, folyamatosan keveredő populációban egy ritkább genetikai változat könnyen háttérbe szorulhat. Egy kisebb, elszigeteltebb állományban azonban a gyakorisága véletlenszerű folyamatok következtében is jelentősen megváltozhat. A manx macskák különös külseje idővel annyira ismertté vált, hogy a fajta a sziget egyik jelképe lett. A farkatlan macskákat már évszázadokkal ezelőtt említették a helyi beszámolókban, és a 19. század végére a szervezett macskakiállításokon is megjelentek.
Az állatok külseje egészen meglepő módon változhat meg a nemzedékek során. A kutyáknál például még az arckifejezést befolyásoló izmok is különböznek a farkasokétól. Erről korábbi cikkünkben írtunk: A kutyák szeme nem véletlenül ilyen kifejező – az evolúció is segített nekik meghódítani bennünket.
Nem mindegyik manx macska farkatlan
A közismert kép ellenére a manx macskák között többféle farokhossz is előfordul. A teljesen farkatlan példányokat az angol tenyésztői nyelvben rumpy néven emlegetik. Másoknak csak egy apró, tapintható farokkezdeményük van, megint másoknak rövid, jól látható farkuk nő. És vannak teljesen normális farokkal születő manx macskák is. Ez azért lehetséges, mert a farok fejlődését befolyásoló genetikai változat hatása nem minden állatnál egyforma.
2013-ban egy nemzetközi kutatócsoport több manx macskavonal örökítőanyagát vizsgálta meg. A kutatók a TBXT génben – amelyet korábban T génként is jelöltek – több olyan mutációt azonosítottak, amelyek összefüggtek a rövid vagy hiányzó farokkal. A gén a gerinc és a test hátsó részének embrionális fejlődésében játszik szerepet. A vizsgálatban a rövid farkú manx macskák 95 százaléka hordozott egyet a vizsgált génváltozatok közül. A kutatás tehát molekuláris bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fajta szokatlan külsejének genetikai oka van.
A különleges külsőnek ára is lehet
A farkatlanság első pillantásra ártalmatlan tulajdonságnak tűnhet. Egy macska azonban nem pusztán díszként viseli a farkát: az a gerincoszlop folytatása, és fontos szerepet játszik a mozgásban, az egyensúlyozásban és a kommunikációban is. A manx macskáknál az igazi egészségügyi kockázat nem egyszerűen a farok hiányából ered, hanem abból, hogy ugyanaz a genetikai változat a gerincoszlop és a gerincvelő fejlődésére is hatással lehet.
Egyes állatoknál ezért veleszületett fejlődési rendellenességek jelentkezhetnek. Ezek járászavarokat, székletürítési vagy vizelettartási problémákat, súlyosabb esetekben jelentős mozgáskorlátozottságot is okozhatnak. A kapcsolódó tünetegyüttest Manx-szindrómának nevezik. Ez nem jelenti azt, hogy minden farkatlan manx beteg. Sok példány normális, aktív életet él. A kockázat azonban valós, ezért a felelős tenyésztésnél különösen fontos a genetikai háttér és a gerinc fejlődésének figyelembevétele.
A farkatlanságot okozó génváltozat ráadásul domináns öröklődésű. Ez azt jelenti, hogy már egyetlen megváltozott génpéldány is elegendő lehet a rövid farok kialakulásához. Ha viszont az embrió mindkét szülőtől ilyen változatot örököl, az rendszerint nem életképes. Ezért a fajta tenyésztése nem pusztán a kívánatos külső tulajdonságok kiválasztásáról szól, hanem komoly állategészségügyi felelősséggel is jár.
Kell-e egyáltalán farok a macskának?
A macskák farka különösen látványos szerepet játszik egyensúlyozáskor. Segít a test helyzetének finom szabályozásában, például keskeny felületen történő mozgás közben. A farok emellett a kommunikációjuk része. A felemelt, lazán tartott farok gyakran barátságos közeledést jelez, míg más tartások izgatottságra, bizonytalanságra vagy védekező viselkedésre utalhatnak. A manx macskáknak mindehhez kevesebb vagy egyáltalán semennyi farok nem áll rendelkezésükre.
Mégis sokan ügyesen futnak, ugranak és másznak. Az erős hátsó végtagok a fajta jellegzetes testalkatához tartoznak, bár ezek nem jelentik azt, hogy a farok minden funkciója teljesen pótolható lenne. A mozgásuk megfigyelése is érdekes, de önmagában nem árulja el, hogy egy adott állat gerince egészséges-e.
Egy különös macska és egy régi evolúciós kérdés
A manx macskák nemcsak a szokatlan külsejük miatt érdekesek a kutatók számára. A farok fejlődését befolyásoló génváltozatok segítségével azt is vizsgálni lehet, hogyan alakul ki a gerincesek testének hátsó része, és mi történik, ha az embrionális fejlődésben részt vevő valamelyik gén működése megváltozik.
A természetben egyetlen genetikai eltérésnek olykor feltűnő következménye lehet. Máskor ugyanaz a változat több, egymástól látszólag független tulajdonságra is hatással van. A manx macska esetében éppen ez történt.
A Man-sziget egykor különlegesnek tartott, legendákkal körülvett macskái ma már azt is megmutatják, hogy egy látványos külső tulajdonság mögött milyen összetett fejlődésbiológiai folyamatok húzódhatnak meg. A farok hiánya pedig nem feltétlenül az állat egészségéről, hanem csak a külsejéről árulkodik.
Forrás: Buckingham és munkatársai (2013) – A manx macskák farkatlanságának genetikai okai
Missouri Egyetem – Manx macskák genetikai kutatása
GCCF – Manx fajtaismertető és egészségügyi háttér